Íme, egy rövid részlet a készülő regényemből, az A Barát- ból! Remélem tetszeni fog, jó szórakozást!
Tyler
"Sötét volt. Csak halvány fények pislogtak. Innen tudta csak, hogy egy folyosón áll. Körülnézett. Neki bal oldalt ajtók voltak végestelen végig, melyek túloldalán valószínűleg további folyosók húzódtak, további ajtókkal.
Jobb oldalán ismerősnek tűnő gipszkarton falak sorakoztak, amikbe sehogy sem látott be, akárhogy is nyújtogatta a nyakát. Hol lehetek? – gondolkodott. – Annyira ismerős minden, de nem tudom, honnan.
Nem tudott mit tenni, elindult hát a folyosón, annak ellenére, hogy nem tudta mit is keres, vagy hogy hova megy. A folyosó végtelennek tűnt: ajtók és gipszkarton falak követték sorra egymást a sötétben. Ed egészen addig ment a félhomályban, amíg halvány fénycsíkot nem látott valahol a sötétben.
Megszaporázva lépteit a fény felé sietett, mert valamiért azt érezte, hogy ott van az, amit keres. A kíváncsiság az iránt, hogy miért is van itt, annyira felcsigázta,hogy az utolsó métereket már futva tette meg.
Mikor odaért, rájött, hogy a fény amit látott, egy újabb ajtó alól szűrődik ki. Ám valahogy érezte, hogy ez az ajtó amit keresett. Egy darabig csak nézte a sárga világosságot a küszöbön, majd tekintete a kilincsre vándorolt. De valami meggátolta abban, hogy benyisson és megtudja, mi is van az ajtó mögött. Csak állt, és bámulta egészen addig, amíg egy sugallatnak köszönhetően karja önálló életre kelt, s le nem nyomta a kilincset. - Mi a... ? – hördült fel magában.
Az ajtó kitárult, és egy precíz, ám rideg szoba tárult elé. A szoba végén, az ajtóval szemben egy óriási íróasztal állt. Az asztalnál egy arctalannak tűnő alak ült. – Hello! Elnézést… - szólt bátortalanul.
Ed érezte, hogy ekkor megváltozott valami. Lenézett karjára, amin fekete pulóver volt és fekete bőrkesztyűben végződött. Kesztyűs kezében kés éle csillogott. Érzései is megváltoztak: haragot és tettre készséget érzett, hogy az arctalan alakba mártsa kését. Megszorította a kés markolatát, majd felhördült: - Héj! Hozzád beszélek, te önelégült faszfej! Nézz rám, ha hozzád beszélek! – de az alak csak nem nézett fel.
Elindult hát az asztalnál ülő felé, ám az egyik szekrény üvegében meglátta magát. Fején fekete sísapka volt, szemei mindenre elszántan villogtak az éj sötétjében. A fekete garbóhoz és bőrkesztyűhöz, fekete farmernadrágot és bakancsot viselt. Ez a külső most valamiért nem tántorította el, csak azon járt az esze, hogy a kést a sziluettbe mártsa. Elmosolyodott. Tovább lépett az asztalhoz, kését végighúzta az asztal lapján, miközben megkerülte azt. Mialatt az arctalan alak mögé lépett, az fel sem emelte tekintetét, mintha Ed ott sem lenne. De ez őt mit sem érdekelte, csak mögé lépett, homlokánál fogva felemelte az arctalan fejet, hátrahajtotta, hogy szinte Ed hasát érte a fejtető. Mikor elég nyílt tereppé vált a teljes nyak, Ed felemelte a kést. Lassan a nyakhoz illesztette a hideg fémet, és egyetlen határozott, de lassú mozdulattal balról indulva végighúzta a pengét. A vágás mentén vörös csík jelent meg, majd egyre nagyobb vércseppek kezdtek szivárogni a nyakból. Amikor már az alak ölét ellepte a vér, Ed elengedte a fejet, amely élettelenül bukott az asztalra. Ed elégedetten nézte művét néhány pillanatig, majd elindult kifelé. Ismét megállt a vitrines szekrény előtt, s újból belenézett.
Utoljára ördögi tekintetét látta, aztán verejtékben fürödve riadt.
Felült az ágyban, végig nézett magán: a takarón és izzadságon kívül semmi sem volt rajta. Maga mellé tekintett, ahol Eve aludt a lehető legnyugodtabban, és a takarón kívül rajta sem volt semmi. Ez a látvány egy kicsit ugyan megnyugtatta, - már nem zilált annyira – és vissza is feküdt a párnára, de elaludni már nem tudott, nem is mert.
Az éjszaka hátralevő részében a plafon repedéseit nézte, teljesen ébren."
